Híreink

Beharangozó

2013. május 22.

2013. május 25-én, szombaton labdarúgó csapatunk már bajnokként látogat a Jászapáti otthonába. A Jászapáti jelenleg ötödik a tabellán, és fontos lehet a győzelem a csapatnak, hiszen jelenleg osztályozós helyet foglalnak el az NBIII-ban maradásért. 

2013. május 25-26 között judosok lepik el a Budaörsi Városi Sportcsarnokot. 25-én az 5. Budaörs Kupa nevet viselő meghívásos gyermekverseny, míg 26-án a 3. Budaörsi Judi Nap kerül megrendezésre. Vasárnap kizárólag a Budaörsi SC judo szakosztályának tanfolyamosai, illetve fiatal versenyzői lépnek tatamira, egy közös edzés, illetve egy háziverseny keretében. A szakosztály szeretettel meghívja a BSC valamennyi judokáját, hozzátartozóikat, nevelőiket, továbbá minden kedves érdeklődőt! A rendezvényre való belépés díjtalan! A program délelőtt 10 órakor veszi kezdetét.

Női Extra Ligás asztalitenisz csapatunk május 27-én, hétfőn délután a Kecskemét otthonában lép asztalhoz az elődöntő második mérkőzésén. Ismételt győzelem esetén lányaink bejutnak a döntőbe, ahol elég az első mérkőzést megnyerni és megvan a bajnoki cím. Vereség vagy döntetlen esetén sor került a második talákozóra is, ahol végérvényesen kiderül ki nyeri a bajnoki címet.

2013. május 25-én, szombaton kerül megrendezésre az elmaradt házi karate verseny. Akik még nem versenyeznek, azok természetesen külön indulhatnak, továbbá a felnőttek is részt vehetnek a versenyen.

Sok sikert kívánunk minden versenyzőnknek!