Híreink

Judo: Bubu újabb bronzérme

2013. június 11.

2013. június 1-én, szombaton a Világkupa újabb állomásán, Bukarestben Burján László ismét tatamira lépett. Az év eleje óta Bubu ismét 60 kilogrammban versenyez, és egyre jobb formába lendül. Ezt bizonyítja a mostani kiváló szereplés is. Első mérkőzésén a hazaik versenyzője, a román Stefan Mateescut volt az ellenfél, akit 15 másodperc alatt egy iponnal "intézett el". A második összecsapást egy intéssel nyerte Bubu a lett Andrejs Magers ellen. A csoport záró mérkőzésén Bubu a portugál Nuno Carvalhoval küzdött, akit egy yukoval győzött le, bebiztosítva ezzel helyét a legjobb négy között. Az elődöntőben egy kemény ellenfél, a bolgár Yanislav Gerchev következett, aki ellen Bubu egy yukoval megszerezte a vezetést, azonban elég volt egy pillanatnyi kihagyás, amely a bolgár diadalát jelentette.  A harmadik helyért Bubu a brit Gregg Varey ellen judozott. Végig fölényesen judozva, iponnal verte ellenfelét. Látszik a kemény munka, hiszen az elmúlt két versenyről Bubu éremmel tért haza, az ereményeknek köszönhetően a ranglistán is egyre előrébb kerül Bubu!

 

Gratulálunk!