Híreink

Tenisz: korosztályos vidékbajnokság

2013. július 1.
2013. június 15-én, szombaton Balatonbogláron került megrendezésre a Korosztályos Vidék Bajnokság. A Budaörsi Sport Club Tenisz Szakosztálya, mint minden évben, idén is részt vett ezen a rangos versenyen. A verseny keretén belül csapatban és egyéniben is kell játszani. Minden korosztályban (kivéve a 12 év alattiakat, mert a BSC tenisz szakosztálya nem rendelkezik ilyen korosztályú teniszezőkkel) indultak  versenyzők, s a torna jó lehetőséget adott téli felkészülés sikerességének lemérésére.
Eredmények:
A F18-as és az L18-as (fiú és lány 18 év alattiak) korosztály kezdte a mérkőzéseket. Az F18-as korosztályban 10 csapat indult. A sorsolás nem kedvezett a fiúknak, mivel rögtön a nyitó meccset az első helyen kiemelt ellen játszották. Papírforma eredmény született, 2:0- ra kapott ki a csapat. Az SVSE (Sopron) csapata elleni vereség egyben a torna végeztét is jelentette a srácoknak. L18- ban nem indult csapatot, mivel az egyik játékos családi okok miatt nem tudott pályára lépni.
 
Az egyéni versenyeket tekintve, F18-ban két, míg L18-ban egy versenyzőt indított a vezetőség. A fiúk mezőnyében 24 induló volt. Az első fordulóban Bíró Andrej (BSC) nyert és továbbjutott a 2. fordulóba, ahol az első helyen kiemelt teniszezúővel sorsolták össze. Sajnos a csapatversenyhez hasonlóan, most sem sikerült meglepetést okotni. Bíró 6:1 - 6:2 arányban maradt alul. Kótány Imre (BSC) az 1. fordulóban szabad volt, majd, nagy küzdelemben megnyerte második meccsét is, így a négy közé kerülésért teniszezhetett. A harmadik helyen kiemelt ellenfél nagy falatnak bizonyult,  Kótány 6:4 - 6:4 arányú vereséget szenvedett, s a legjobb nyolc között végzett a versenyen. Az L18-as kategóriában hét induló volt, éppen ezért körmérkőzést vívtak a lányok mezőnyében. Szalontai Fruzsina (BSC) a hatodik helyen végzett. Kótány Imi és Bíró Andrej párosban is elindult, és  a tízes mezőnyből végül a nyolcadik helyezést érték el. F14-es és L14 -es korosztályban csapatban és egyéniben is képviseltette magát klununk. Mindkét versenyszám csapatversenyében 9-9 induló volt, de a győzelmet nem sikerült kiharcolni. Az egyéni versenyszámban a fiúknál 38 induló volt, a BSC-t Babinecz Bence, Tömő Ákos és Tömő Dániel képviselte. Bence és Dani bejutott a 2. fordulóba, míg Ákos már az 1. fordulóban kikapott. A lányoknál Kótány Katica és Williams Anika indult. Katica a 2. fordulóban, míg Anika az 1. fordulóban búcsúzott a további küzdelmektől. A páros versenyen egyik páros sem jutott tovább az első fordulóból. F16 és L16 korosztályban, csapatban Szél Sándor és Tátrai Bonifác, illetve Pongrácz Katalin és Such Petra képviselte a Budaörsi Sport Clubot. A fiúknak nem sikerült továbbjutniuk az első fordulóból. Nagy küzdelemben kaptak ki a Kapos TC-től (Kaposvár). A lányok fölényesen nyerték a meccseiket. Minden ellenfelüket vesztett meccs nélkül verték meg. Ez egyben a bajnoki címet is jelentette, a lányok ELSŐK LETTEK csapatban. Sok év után a Budaörsi Sport Club Tenisz Szakosztályának és így az egész BSC-nek újra van Vidék Bajnoka 2013-ban. F16 egyéniben Sanyi bejutott a 2. fordulóba a 22 indulóból, míg Bonifácnak ez nem sikerült, a fiúk párosban sem tudtak továbbjutni. L16 egyéniben Petra és Kata indult. A 14 indulóból Petrának nem sikerült a továbbjutás (Such - Bobula  3:6 - 5:7), míg Kata a 2. fordulóban kapott ki ( Pongrácz- Kovács  0:6 - 2:6 ). Párosban a lányok újult erővel kezdték a játékot. Motiváltan léptek pályára és ennek meg is lett az eredménye, hiszen a harmadik helyen zártak. A BSC teniszezői közül Such Petra és Pongrácz Katalin lettek a legeredményesebbek.
Minden évben, a többi versenyszám mellett megrendezik az egyesületek közötti pontversenyt is az elért eredmények alapján. Idén a Budaörsi Sport Club az 55 induló egyesület közül az előkelő 6. helyezést érte el.