Híreink

Tenisz: 2013. évi Szuperliga eredmények

2013. augusztus 26.

"A 2013- as év szuperliga csapatversenyére nagy figyelmet fordítottunk. Ez az összecsapás sorozat az tenisz szakosztályának leglényegesebb versenye, amely a csapatversenyeket illeti. Az idei évben is voltak kitűzött céljaink. A fiúknál a négy közé kerülés volt a cél, míg a lányoknál a bennmaradás. A célok reálisak, de nem könnyen megvalósíthatóak. A szerencse is szükséges az eléréshez.

Fiúk: A mi csoportunkba került a Siófoki Spartacus, az Ábris Team és az Építők csapata. Az Ábris Team a második helyen kiemelt csapat és ennek megfelelően (az alapszakaszban) nyertek is. A BSC „fiai” hatalmas küzdelemben 4:3 arányban kikaptak, de ez az eredmény nagyon kellemes meglepetés volt számunkra. Az eredmény azt bizonyította, hogy felkészültek a harcra testileg és lelkileg is. Ezután következett a Siófok elleni összecsapás, ami valójában a négybe jutást is eldöntötte Sajnos nem sikerült a győzelem (BSC- Siófok 3:4) és ez azt jelentette számunkra, hogy nem kerültünk a legjobb négy közé, annak ellenére, hogy az Építők csapatára megsemmisítő 7:0- ás vereséget mértünk.

A rájátszásban már sokkal könnyebb és simább volt a helyzet. Bebizonyosodott, hogy ténylegesen az első négy csapat közé tartozunk az országban. Az utolsó két meccsen nagyon meggyőző 7:0 és 6:1 arányban nyert a BSC szuperligás férfi csapata a Győri RTC- Pécs 2000 TC, illetve a Metró RSC csapata ellen. A végelszámolásnál ez azt jelentette számunkra, hogy az 5. helyen zártuk a Szuper Liga idei bajnokságát.

Nők: A csoportmérkőzéseket az Ábris Team, a Tabáni Spartacus SE és a Fortuna- Tálentum közös csapata ellen kellett megvívni. Ábris Team csapatától kikaptunk 5:2- re, ami a papírformának megfelelő eredmény volt. A Tabáni Spartacus SE ellen nem tudtuk mire számíthatunk és ennek jegyében is kezdtünk. Megijedve, amit a párosok utáni állás is tükrözött, ugyanis 0:2 volt az állás. Ezután a lányok bebizonyították, hogy hatalmas szívük van. Az egyéni meccseiket megnyerték, megfordították a meccset és beállították a számunkra nagyon kedvező 5:2- es végeredményt. A Fortuna- Tálentum ellen nem sikerült a bravúr és kikaptunk 5:2- re.

Következett a rájátszás és a Gellért SE- Szentesi TK csapata elleni mérkőzés, ahol nem sikerült megnyernünk a mérkőzést és kikaptunk 5:2- re. Az utolsó mérkőzést a Metró RSC csapatával játszottuk és ezen nagyon sok múlt. A párosok után az állás 1:1. Következtek az egyénik, ahol még nyertünk három meccset és a végeredmény 4:3 a BSC- nek. Ezzel az eredménnyel beállt a végső sorrend, ahol a Budaörsi Sport Club a 7. helyen végzett a Szuper Ligában.

Összefoglalva a Budaörsi SC szuper ligás csapatai majdnem teljesítették a kitűzött célokat.  A fiúk 5. helyezése jövőre (egész biztosan) jobb lesz, míg a lányok 7. helye jövőre egy kicsit összeszokottabb csapattal is javulni fog!A 2013- as év szuperliga csapatversenyére nagy figyelmet fordítottunk. Ez az összecsapás sorozat az tenisz szakosztályának leglényegesebb versenye, amely a csapatversenyeket illeti. Az idei évben is voltak kitűzött céljaink. A fiúknál a négy közé kerülés volt a cél, míg a lányoknál a bennmaradás. A célok reálisak, de nem könnyen megvalósíthatóak. A szerencse is szükséges az eléréshez.

Fiúk: A mi csoportunkba került a Siófoki Spartacus, az Ábris Team és az Építők csapata. Az Ábris Team a második helyen kiemelt csapat és ennek megfelelően (az alapszakaszban) nyertek is. A BSC „fiai” hatalmas küzdelemben 4:3 arányban kikaptak, de ez az eredmény nagyon kellemes meglepetés volt számunkra. Az eredmény azt bizonyította, hogy felkészültek a harcra testileg és lelkileg is. Ezután következett a Siófok elleni összecsapás, ami valójában a négybe jutást is eldöntötte Sajnos nem sikerült a győzelem (BSC- Siófok 3:4) és ez azt jelentette számunkra, hogy nem kerültünk a legjobb négy közé, annak ellenére, hogy az Építők csapatára megsemmisítő 7:0- ás vereséget mértünk.

A rájátszásban már sokkal könnyebb és simább volt a helyzet. Bebizonyosodott, hogy ténylegesen az első négy csapat közé tartozunk az országban. Az utolsó két meccsen nagyon meggyőző 7:0 és 6:1 arányban nyert a BSC szuperligás férfi csapata a Győri RTC- Pécs 2000 TC, illetve a Metró RSC csapata ellen. A végelszámolásnál ez azt jelentette számunkra, hogy az 5. helyen zártuk a Szuper Liga idei bajnokságát.

Nők: A csoportmérkőzéseket az Ábris Team, a Tabáni Spartacus SE és a Fortuna- Tálentum közös csapata ellen kellett megvívni. Ábris Team csapatától kikaptunk 5:2- re, ami a papírformának megfelelő eredmény volt. A Tabáni Spartacus SE ellen nem tudtuk mire számíthatunk és ennek jegyében is kezdtünk. Megijedve, amit a párosok utáni állás is tükrözött, ugyanis 0:2 volt az állás. Ezután a lányok bebizonyították, hogy hatalmas szívük van. Az egyéni meccseiket megnyerték, megfordították a meccset és beállították a számunkra nagyon kedvező 5:2- es végeredményt. A Fortuna- Tálentum ellen nem sikerült a bravúr és kikaptunk 5:2- re.

Következett a rájátszás és a Gellért SE- Szentesi TK csapata elleni mérkőzés, ahol nem sikerült megnyernünk a mérkőzést és kikaptunk 5:2- re. Az utolsó mérkőzést a Metró RSC csapatával játszottuk és ezen nagyon sok múlt. A párosok után az állás 1:1. Következtek az egyénik, ahol még nyertünk három meccset és a végeredmény 4:3 a BSC- nek. Ezzel az eredménnyel beállt a végső sorrend, ahol a Budaörsi Sport Club a 7. helyen végzett a Szuper Ligában.

Összefoglalva a Budaörsi SC szuper ligás csapatai majdnem teljesítették a kitűzött célokat.  A fiúk 5. helyezése jövőre (egész biztosan) jobb lesz, míg a lányok 7. helye jövőre egy kicsit összeszokottabb csapattal is javulni fog!" - értékelte a Szuper Liga küzdelmeket Komáromi Gábor szakosztályvezető.

Gratulálunk! és további sok sikert kívánunk!