Híreink

Elsöprő budaörsi fölény az idei asztalitenisz Felnőtt TOP 12 női versenyszámában

2013. december 14.

Három játékos képviselte a Budaörsi SC Asztalitenisz szakosztályát az idei utolsó, de az egyik legrangosabb hazai versenyen, a Felnőtt TOP 12 Bajnokságon.

A fiúknál a kvalifikációból harcolta ki a részvételt a még ifjúsági válogatott tagja, Ecseki Nándor, aki a csoportjában két versenyzőt is megelőzve az előkelő negyedik, az összesítésben pedig –  ezzel értékes ranglista pontokat szerezve - a 7-8. helyen fejezte be a versenyt a budaörsi játékos.

A nőknél Pergel Szandra és Madarász Dóra képviselte a BSC-t a TOP 12 versenyen, és – a papírformának megfelelően – egymással vívták végül a döntőt. A sorsolás folytán mindketten azonos csoportba kerültek, ahol Madarász tudott nyerni, ezzel ő végzett az első, míg Pergel Szandra a csoport második helyén. Az elődöntőkben Pergel Szandra játszott egy „könnyebb”” meccset Ambrus Krisztina ellen, míg Madarász végül csak hét szettes, gigászi küzdelemben tudott nyerni a korábbi ötszörös TOP 12 győztes, Braun Éva ellen. A győzelem után Dóri megállíthatatlannak bizonyult és végül – életében először – megszerezte a 2013. évi trófeát. Korábban 2011-ben játszott már döntőt, de akkor Póta Georgina örülhetett a végső győzelemnek.

Gratulálunk a budaörsi fiataloknak!

Eredmények:

nők:

elődöntő:

Madarász Dóra-Braun Éva 4-3 (10, -8, -7, 8, 4, -4, 7)

Pergel Szandra-Ambrus Krisztina 4-2 (10, -7, 8, 8, -10, 9)

döntő:

Madarász-Pergel 4-1 (7, 5, -4, 8, 4)

 

férfiak:

elődöntő:

Jakab János-Lakatos Tamás 4-1 (-6, 2, 12, 6, 9)

Fazekas Péter-Pattantyús Ádám 4-2 (5, -7, -6, 7, 4, 4)

döntő:

Fazekas-Jakab 4-1 (7, 5, -10, 5, 8)