Híreink

Madarász Dóra bronzérmes lett az ITTF World Tour spanyolországi állomásán

2014. április 6.

Két budaörsi játékos is képviselte hazánkat a 2014-es Körverseny spanyol állomásán, Almeriában.
Női egyes versenyszámban – szép győzelmeket aratva – a főtábla második fordulójában estek ki mindketten a legjobb 16 közé jutásért; Madarász Dóra egy kínai származású török játékostól, míg Pergel Szandra egy japán versenyzőtől szenvedett vereséget.

Női páros versenyszámban Dóra Ambrus Krisztinával, míg Szandra Póta Georginával az oldalán a legjobb 8 közé jutott, ahol a verseny első, illetve harmadik kiemeltje állította meg őket az éremszerzés lehetősége előtt egy körrel.

A női egyes és páros versenyszámok mellett Madarász Dóra az U21-es számban is asztalhoz állt, ahol előkelő ranglista helyezése miatt nem kellett selejtező mérkőzéseket játszania.

Fotó: Katona Sándor

Dóra a legjobb 8 közé jutásért játszma veszteség nélkül nyerte meg mérkőzését a verseny harmadik kiemelt japán Matsudaira ellenében. A következő fordulóban szintén egy japán versenyző következett, akit Madarász Dóra már csak a döntő szettben tudott legyőzni. Végül az elődöntőben, már biztos érmesként, a későbbi győztes, Polcanova Sofia állta útját a budaörsi játékos sikersorozatának folytatásában.

Az osztrák színekben asztalhoz álló játékos a második U21-es győzelmét aratta a pályafutása során – érdekesség, hogy az előzőt éppen a Magyarországon megrendezett ITTF Pro Tour versenyen.

U21, ITTF Wourld Tour, Spanyolország

a 16 közé jutásért:

Madarász Dóra – Schuh Anja (német) 3:0

a 8 közé jutásért:

Madarász Dóra – Matsudaira Shiho (japán) 3:0

Negyeddöntő:

Madarász Dóra – Mori Sakura (japán) 4:3

Elődöntő:

Madarász Dóra – Polcanova Sofia (osztrák) 0:4