Híreink

Sárhegyi Gábor ezüstérmes az Ifjúsági Európa Kupán

2014. április 29.

2014. április 26-27-én Pitestiben (Románia) rendezték meg a soron következő judo Ifjúsági Európa Kupát.

A népes magyar küldöttségben Beringer Fatime (női 44 kg) és Sárhegyi Gábor (Férfi 73 kg) képviselték a Budaörsi Sport Club judo szakosztályát. Fatime sajnos az első körben vereséget szenvedett olasz ellenfelétől, így ő nem folytathatta a kűzdelmeket.

Sárhegyi Gábor első mérkőzését fölényesen, ipponnal nyerte angol ellenfelével szemben. A második ellenfele egy román judós volt, akit szintén magabiztosan ipponnal vert. Ezzel már a nyolc közé jutott. A négy közé jutásért a kaposvári Huszár Martin volt az ellenfél, őt szintén ipponnal búcsúztatta Gabi. Következett a döntőbejutás, ahol a két héttel korábbról a Coimbrai EK bronzmeccséről már ismert olasz  CASAGLIA, Leonardo-val került szembe Gabi. Egy nehéz és kiegyenlített kűzdelem során Sárhegyi intésekkel ugyan, de újra győztesként hagyhatta el a tatamit, így a döntő résztvevője lett ! 

A döntőben a zágrábi EK ezüstérmese a német WENZEL, Jannik Matz állt vele szemben. Gabi, mondhatni végig uralta a mérkőzést, a vége előtt 25 másodperccel még vezetett, amikor a német judoka megdobta őt és ezzel egy értékes wazari vezetéshez jutott. Sajnos a húsz másodperc már kevés volt ahhoz, hogy a hátrányt ledolgozzuk. 

Sárhegyi Gabi a két héttel ezelőtti Coimbrai bronzérem után ezen a viadalon ezüstérmet szerzett !