Híreink

Ünnepelt a BSC

2014. szeptember 1.

Budaörsi Sport Club 90. éves - Ünnepi Sportnap 2014. augusztus 29.

A Budaörsi Sport Club elnökségének terve a rendezvénnyel kapcsolatosan tökéletesen teljesült, hiszen az egyesület szakosztályai, korábbi és jelenlegi sportolói és sportvezetői, valamint a BSC-t az elmúlt időszakban és jelenleg is támogató Önkormányzat és a többi szponzor képviselője közösen, jó hangulatban ünnepelték a Budaörsi Sport Club 90. születésnapját.

A délelőtt folyamán több mint négyszázan jelentek meg az ünneplésen és a különböző programokon (autó-motor szakosztály bemutatója, sorverseny, kispályás labdarúgótorna) és közös bemelegítéssel a rendezvényre készített egyen pólóba, igazi dzsembori hangulatban sportoltak és önfeledten ünnepeltek.

Valamennyi jelenlévő vastapssal köszöntötte az 50 évvel ezelőtt Szabadföld Kupát nyert sportolókat, megható volt látni, ahogy az ünnepeltek örültek az apró ajándéknak és a megemlékezésnek, egyikük postagalambokat is hozott, amelyeket közösen útjukra engedtünk.

Budaörs Város Önkormányzatának nevében Wittinghoff Tamás polgármester az egyesületet dicsérő beszéde mellett egy emléklapot nyújtott át a BSC számára.

Az ünnepi sportnap délelőtti része köszönhetően a kiváló időjárásnak és a hasonlóan kiváló közös ebédnek szépen ért véget.

Az esti fogadáson „ A BSC-ért díjat” kapták: Regényi János, Fehér András, Barna György, Bíró Gyula, Kovács Sándor, Szabó Barnabás, Módler László és Budaörs Város Önkormányzata.

Az ünnepi sportnapról mindenki azzal a közös gondolattal búcsúzott el egymástól, hogy találkozzunk 10 év múlva is a 100 éves születésnapon!

Hajrá BSC!