Híreink

A Budaörsi Sport Club újra a Bajnokok Ligájában!

2018. szeptember 22.

A Budaörsi Sport Club női asztalitenisz csapata ezüstérmet szerzett a 2017/2018-as magyar bajnokságban, ezzel megszakítás nélkül tizenhatodszor vívta ki annak a lehetőségét, hogy nevezzen az Európai Asztalitenisz Szövetség kupasorozatába. Az egyesület és a szakosztály vezetése több irányban megbeszéléseket folytatott abban a kérdésben, hogy a nemzetközi kupával járó költségeket be tudja e vállalni. A szponzorainkkal, és a Magyar Asztalitenisz Szövetséggel történt megbeszélések terén is bíztatóan eredményesek voltak az egyeztetések, és tudva azt, hogy Budaörs Város önkormányzata mögöttünk áll úgy döntöttünk, hogy nevezünk, így nem szakad meg a 2003 óta tartó hagyomány. A 2018/2019-es nemzetközi kupára a Budaörsi Sport Club az egyetlen magyar egyesület, amely beadta a nevezését. Az Európai Asztalitenisz Szövetség az eddigi eredményeink alapján, valamint egy speciális pontszámítási rendszer eredményeképp a Bajnokok Ligájába emelte, sorolta csapatunkat. Büszkék vagyunk arra, hogy a budaörsi csapatot jelenleg Európa legjobb 12 csapata között tartják számon. Július végén került sor a sorsolásra. A négy darab háromcsapatos csoportból mi az „A” jelűbe kaptunk besorolást, két ellenfelünk közül az egyik a Bajnokok Ligája címvédője, a horvát Dr. Casl gárdája, a másik pedig az ETTU Kupa aktuális bajnoka, a francia Metz TT. Igyekszünk a maximumot kihozni ebből az elismerő lehetőségből.

              Az SH-ITB Budaörsi 2i SC Bajnokok Ligája csoportmérkőzéseinek időpontjai:

2018. október 12. péntek 18:00: Dr. Casl (horvát)- SH-ITB Budaörsi 2i SC

2018. október 27. szombat 17:00: SH-ITB Budaörsi 2i SC-Metz TT (francia)

2018. november 16. péntek 18:00: SH-ITB Budaörsi 2i SC- Dr.Casl

2018. november 30. péntek 19:30: Metz TT- SH-ITB Budaörsi 2i SC

Várunk minden lelkes szurkolót a hazai mérkőzéseinkre!