Híreink

A Budaörsi Pingpong Napja

2019. március 13.

A sportnap délelőttjén Budaörs Város Amatőr Asztalitenisz Bajnokságára került sor, ahol a résztvevők ideális versenykörülmények között sportolhattak, a több mint 60 induló mindegyike tombolaszelvényt kapott, melynek sorsolására az esti nemzetközi mérkőzés szünetében került sor. Az amatőr verseny jó hangulatban és a lehető legsportszerűbben zajlott le. 
A nap folyamán az érdeklődők kipróbálhatták a pingponghoz hasonlító split-pong és teqball nevezetű játékokat, illetve felmérhették pingpongtudásukat a Budaörsi Sport Club Asztalitenisz Szakosztályának játékosaival és edzőivel.

A budaörsi női asztalitenisz csapat fennállásának 20. évfordulóját ünnepli, melyet emlékezetessé tett az a siker is, hogy az SH-ITB Budaörsi 2i SC elődöntőt játszott az Európai Asztalitenisz Szövetség második számú nemzetközi kupájában. A spanyol Cartagena elleni mérkőzés az asztaliteniszhez mérten komoly sajtómegjelenést és médiaérdeklődést váltott ki, és a nézők is szép számmal megjelentek. A több mint három órás, rendkívül színvonalas küzdelmet megtekintette Wittinghoff Tamás polgármester, Kálóczi Imre alpolgármester és Nátrán Roland, az Országos Asztalitenisz Szövetség elnöke is. Az aktuális egyéni magyar bajnok, Pergel Szandra kiváló játékkal legyőzte a spanyol válogatottban is szereplő honosított kínai ellenfelét, és Lovas Petra is győzni tudott a magyar származású Erdelji Szilvia ellen. A spanyol csapat másik ázsiai játékosa Fazekas Máriát és Pergel Szandrát is legyőzte, a vendégek harmadik győzelmét a spanyol-kínai játékos szerezte meg. A Budaörsi Sport Club első alkalommal játszott elődöntőt ebben a kupasorozatban, és a maximumhoz nagyon közel teljesített, megnehezítette a háromszoros ETTU Kupa győztes Cartagena dolgát, és így maradt bőven izgalom a március 24-i, spanyolországi visszavágóra.

A Budaörsi Pingpong Napján az asztalitenisszel kapcsolatos legszélesebb programkínálattal találkozhattak a résztvevők, akik közül három szerencsés tombola tulajdonos napijegyet nyert az április 21-28-a között Budapesten megrendezendő asztalitenisz világbajnokságra, ahol a magyar válogatott tagjai között két budaörsi játékosnak, Pergel Szandrának és Nagyváradi Mercédesznek is szurkolhatnak. 
EREDMÉNYEK:
Utánpótlás kategória:
- I. Trautmann Bálint
- II. Ifj. Tancz János
- III. Rónai Ádám és Balázs Bende

Női egyéni:
- I. Szarkáné Vali
- II: Joóné Kelen Márta
- III: Bodzsár Ágnes

Férfi egyéni:
- I. Szemendi Sándor
- II. Bruck Gyula
- III. Bertalan Krisztián és Bán András

Páros:
- I. Bertalan Krisztián-Bata Károly
- II. Brieger Sándor-Rindt Ferenc
- III. Orbán Gyula-Kozma Imre és Bán András-Sándor Szilárd