Híreink

Újabb nemzetközi sikerek a Budaörsi Sport Club Asztalitenisz Szakosztályánál; Pergel Szandra mindkét World Tour versenyről éremmel tért haza

2019. május 15.

A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) egész világot lefedő versenysorozatának szerb és szlovén állomását rendezték meg a közelmúltban. A rangos nemzetközi versenyeken egyesületünket Pergel Szandra és Nagyváradi Mercédesz képviselte. Mercédesz számára sikeresen zárultak a megmérettetések, egyéni és páros versenyszámban is a kiemelési helyénél előrébb tudott végezni.

Európa-bajnoki bronzérmesünk és Világbajnoki nyolcad döntősünk Pergel Szandra folytatta kiváló idei eredmény sorát. Madarász Dórával párosban döntőt játszottak és végül ezüstérmesek lettek a szerb viadalon, ahol Szandra számára az egyéni verseny is kiemelkedően jól sikerült, hiszen csak a negyeddöntőben búcsúzott a későbbi végső győztes japán ellenfelével szemben. A Pergel-Madarász páros a szlovén versenyen is dobogóra állhatott, ami a kiegyensúlyozott és igen erős nemzetközi mezőnyben bravúros teljesítménynek számít.

Ahogy korábban már beszámoltunk róla, női csapatunk bronzérmes lett a nemzetközi ETTU kupában, mellyel kapcsolatos aktuális hír, hogy a kupát az a spanyol Cartagena csapata nyerte meg, amely csapat szoros küzdelemben az SH-ITB Budaörsi 2i SC-t múlta felül az elődöntőben.

Az elmúlt hétvégén került sor Mohácson az utánpótlás Országos Bajnokságra, ahol fiataljaink nagy létszámban vettek részt, közülük többen szép helyezéseket értek el.