Híreink

Nemzetközi sikerek

2012. október 5.

A Budaörsi Sport Club versenyzői igen kiemelkedő hétvégét tudhatnak maguk mögött, hiszen két szakosztályunk (judo és asztalitenisz) is értékes eredményekkel, sikerekkel gazdagodott.

Idén májusban a Budaörsi Sport Club asztalitenisz szakosztályának versenyzője, Pergel Szandra megnyerte a horvátországi Euro-Afrika versenyt, a hétvégén pedig a sorozat belgiumi állomásáról is győzelemmel tért haza. A magyar versenyző az antwerpeni viadalra a kiemelési sorrend harmadikjaként érkezett. Szandra az elődöntőben a második helyen kiemelt Balazovat (szlovák), míg a döntőben az első helyen rangsorolt Ramirezt (spanyol) egyaránt hat játszmában múlta felül. Pergel ezzel a győzelemmel kiharcolta a decemberi World Tour döntőre, hiszen a nemzetközi versenyszabályok alapján az Euro-Afrika sorozat pontversenyének  első négy helyezettje kvalifikálja magát a hangzoui versenyre.

Fotó: Ireneusz Kanabrodzki

A verseny eredménye:

  1. Pergel Szandra
  2. Ramirez Sara (spanyol)
  3. Balazova Barbora (szlovák) és Lemmer Alena (német)

A hétvége másik kiemelkedő asztalitenisz eredményét a budaörsi női együttes szállította, akik a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú mérkőzésen múlták felül az STK Dr. Casl csapatát Zágrábban. Ezen idegenbeli sikert követően reális esélyünk nyílt, hogy a továbbjutást érő első két hely egyikén végezzünk, ezzel bejutva az elődöntőbe, illetve abszolválva az előzetes célkitűzést. Madarász Dóra nyitotta meg a győzelmek sorát, aki három játszmában győzte le Yoshidát. A második találkozón Pergel Szandra (a hétvégi belga Euro-Afrika torna győztese) formáját átmentve aratott győzelmet. A harmadik összecsapást olimpikonunk, Molnár Cornelia sikere zárta, aki négy játszma után aratott végső sikert. A Budaörsi 2i csapatának következő ellenfele a tavalyi kiírás másodikja, az orsztrák Ströck gárdája lesz, akikkel novemberben hazai pályán mérkőzünk meg.

Női Bajnokok Ligája

B csoport

STK Dr. Casl – Budaörsi 2i SC 0-3

Yoshida Mitsuky – Madarász Dóra 0-3

Rakovac Lea – Pergel Szandra 1-3

Vugrinec Suneica – Molnár Cornelia 1-3

 

A Budaörsi Sport Klub judo szakosztályában is kiemelkedő nemzetközi sikerek születtek a hétvégén, hiszen versenyzőnk Burján László, aki 2012 márciusától szerepel budaörsi színekben a római Felnőtt Világkupán 2012. szeptember 29-én hetedik helyezést ért el. Ezt megelőzően 2012. szeptember 22-én a finnországi Tamperében megrendezett Felnőtt Európa Kupáról bronzérmesként térhetett haza!

A versenyekről készült képek megtekinthetők a www.budaorsfoto.hu-n.